A világ nem alkalmazkodik látásunkhoz. Lásson tisztán Ön is!

A Magyar Látszerész Szövetség, a Magyar Optikus Ipartestület és az optikai szakma közös szervezésében 2011. októberében ismét megrendezésre kerül a Látás Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat, melynek keretében az országos akcióban résztvevő több száz vizsgálati ponton ingyenes látásellenőrzésben és szaktanácsadásban részesülnek az érdeklődők. Az idei kampány is kibővül térítésmentes kontaktlencse kipróbálással is a látás korrekcióra szorulók számára. A program 2011. október 1-től október 31-ig kerül megrendezésre.


Aktualitás
2009. augusztus 16-tól megszűnt a +- 6 dioptria alatti szemüvegek támogatása és a lakosság nagy része nincs tisztában azzal, hogy milyen támogatásra tarthat igényt. A kampány erre is felkívánja hívni a figyelmet.


Miért született a program?
A tavalyi évben indult Európa szinten is egyedülálló Látás Hónapja akciós kezdeményezés célja a rendszeres látásvizsgálaton való részvétel fontosságára való figyelemfelhívás volt.
Az országos és egységes média megjelenéssel, kísért rendezvénysorozat iránti érdeklődők rendkívül magas száma igazolta, hogy az optikai piac szereplőinek egységes fellépésével és közreműködésével tehetünk a magyarországi látáskultúra fejlődéséért, és az éleslátás iránti igény kialakításáért.


A program céljai
Világszintű felmérések alapján az emberek több mint 50%-ának lenne szüksége valamilyen látás korrekcióra, ezzel szemben Magyarországon közel 1.5 millióan még sosem vettek részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól. Szeretnénk elérni, hogy az ez évi kampány során ezek az emberek is felkeressék az akcióban résztvevő üzleteket látásuk felülvizsgálata céljából.
Míg napjainkban a rendszeres tüdőszűrésen, vagy fogorvosi kontrollvizsgálaton való részvétel szükségessége már mindenki által elfogadott tény, ezzel szemben látásunk és legfontosabb érzékszervünk a szemünk állapotával érdemtelenül keveset foglalkozunk. Kevesen tudják, hogy a látásvizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyossá váló szembetegség, de például a cukorbetegség vagy akár a magas vérnyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás, rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése.
Mindemellett az éleslátás egy olyan életminőséget befolyásoló szükséglet és egyben lehetőség is, melynek köszönhetően sikeresebbek lehetünk a munka, a sport vagy tanulmányaik során, röviden teljesebb életet élhetünk. Egy helyesen elkészített szemüveg vagy kontaktlencse nélkül elképzelhetetlen a jó közérzet, a pontos munkavégzés, vagy akár a közlekedésben való felelősségteljes részvétel, hiszen a világ nem alkalmazkodik látásunkhoz.
A szemüveg egy "szükséges rossz" szemlélet szerencsére az elmúlt évek során sokat változott, mégis még mindig sokan vannak azok, akik tudják, hogy nem látnak jól, mégsem hordanak szemüveget vagy kontaktlencsét. Első szemüvegvásárlásunk előtt legtöbbünkben felmerülő félelmeik miatt,- úgymint a szemüveg hátrányosan befolyásolja megjelenésüket, mit szól hozzá a környezetük, szemüveget viselni kényelmetlenségekkel jár - sokan döntenek úgy, hogy inkább nem látnak jól.
Napjainkban a szemüveg egyszerű látásjavító eszközből, megjelenésünk egyik legmarkánsabb kiegészítőjévé vált, hiszen az arcunkon viseljük, amit a statisztikák szerint elsőként a legtöbben néznek meg. Az optikai üzletek szemüvegkeret szín és formaválasztéka garantálja, hogy megtaláljuk az egyéniségünkhöz, stílusunkhoz legjobban illő és azt kiegészítő szemüveget. Szemüveget viselni divat, amit az is bizonyít, hogy ritka az a divattervező, aki ne foglalkozna szemüvegkeret tervezésével, tehát a jó megjelenés érdekében rosszul látni, vagy szemüveget hordani ma már nem eldöntendő kérdés.
Amennyiben a szemüveggel szemben támasztott ellenérzéseinket nem tudjuk legyőzni, jó megoldást jelenthet a kontaktlencse viselése. A kontaktlencsék új generációja ultra vékony és lágy anyaguknak köszönhetően maximális kényelmet és kiváló látásélességet biztosítanak. A kontaktlencse viselés ma már egy egyszerű, kényelmes hétköznapi dolog. Választhatjuk állandó viseletre szemüveg helyett, vagy csak alkalomszerűen sportoláshoz, vagy csak azért, mert szeretnénk időnként változtatni megjelenésünkön. A korábbi kontaktlencse típusokkal ellentétben, amik napi törődést és tisztítást igényeltek, a legkorszerűbb lencsék akár 1 hónapig ki- és behelyezés nélkül, folyamatosan hordhatók, míg másik típusukat egy napi használat után eldobjuk.

Az akciót kísérő reklámkampány kiemelt célja az előre gyártott szemüveg viselésének veszélyeivel kapcsolatos tájékoztatás. A szemüveg egy, a saját adottságaink, fiziológiás jellemzőink alapján készült eszköz, hiszen a két szem távolsága páciensenként eltérő, akárcsak a két szem dioptria igénye. Az előre gyártott egyen szemüvegek az átlagos adatokat veszik figyelembe, - olyan ez, mintha abból kiindulva, hogy a magyar férfi és női népesség együttes, átlagos cipőmérete 40-es, mindenkinek 40-es egyen cipőt ajánlanánk. Kezdeményezésünkkel szeretnénk elérni, hogy azok az emberek, akiknek dioptria korrekcióra van szükségük a helyes korrekciójú, minőségi és szakszerűen elkészített látásjavító eszközöket - szemüveget vagy kontaktlencsét viseljenek.


A program lényege
A Látás Hónapja által kínált szolgáltatás ingyenes látásellenőrzésből és szaktanácsadásból áll. A vizsgálat a pontos korrekció megállapításáig történik - ezt követően, amennyiben az ellenőrzést végző optometrista vagy szemorvos szembetegséget talál, úgy további szemvizsgálatot javasol és az érdeklődőt szakorvosi rendelésre irányítja.


További információ
A program gördülékeny lebonyolítása és támogatása érdekében a tavalyi évhez hasonlóan a szervezők információs központot üzemeltetnek Látáscentrum elnevezéssel, mely telefonon, vagy akár az interneten elérhető adatbázis segítségével pontos és gyors információt biztosít a résztvevő üzletek, nagykereskedők és fogyasztók részére. A program honlapján (www.latasellenorzes.hu) minden érdeklődő információkat találhat a Látás Hónapja akcióban résztvevő üzletekről, a kezdeményezés céljairól és az ahhoz kapcsolódó eseményekről.


Médiatámogatás
Kezdeményezésünk sikere és eredményessége nemcsak a programban résztvevő optikai üzletek számától függ (hiszen ezen a téren maximális a támogatás), hanem elsősorban a lakosság felé történő tájékoztatástól és a folyamatos figyelemfelhívástól. A Látás Hónapja programot a tavalyi évhez hasonlóan hatékony és intenzív reklámkampánnyal kívánjuk és tudjuk támogatni. A médiaterv részeként az akciót országos televíziókban, óriásplakátokon, rádióban, újságokban, szórólapokon, valamint az üzletek kirakati felületein fogjuk hirdetni.


Üdvözlettel:

Tóbiás Richárd
elnök
Magyar Látszerész Szövetség

Raák Benedek
elnök
Magyar Optikus Ipartestület